Rezidencia

A 1111 Residency olyan külföldi művészek jelentkezését várja, akik legalább egy hónapot Budapesten töltenek és alkotnak. Célunk, hogy a helyi értékeket és kérdéseket globális kontextusba helyezzük, platformot biztosítsunk a nemzetközi trendek közvetítéséhez, valamint megteremtsük a diskurzus lehetőségét a helyi és nemzetközi művészek között.

A felhívás a képzőművészet legtágabb értelemben vett területén alkotó művészek számára szól. A rezidens művészeket egy szakmai testület választja ki a pályázó munkájának szakmai színvonala alapján.

A rezidencia program fő célja, hogy lehetőséget biztosítson művészek számára aktuális kérdések – például ökológia, urbanizmus, politika, történelem és más társadalmi kérdések – Közép- és Kelet Európai, szűkebben pedig magyar, illetve budapesti kontextusban történő vizsgálatára. Csapatunk személyre szabott szakmai programot állít össze az alkotó számára, melynek keretében közelebbről is megismerheti a várost, a képzőművészeti intézményeket, és a helyi kortárs művészeti szcénát.

A 1111 Residency keretében a rezidens művésznek lehetősége nyílik új alkotások kivitelezésére, amelyek tekintetében hangsúlyt fektetünk a kísérleti gyakorlatokon alapuló, interdiszciplináris művészeti projektek megvalósítására. Továbbá arra is lehetőséget biztosítunk, hogy a projektet helyi szervezetekkel, szakemberekkel és kurátorokkal együttműködésben hozza létre a művész. A 1111 Galéria terét az alkotó rendelkezésére bocsátjuk projektje bemutatására, ugyanakkor támogatjuk a kiállításon kívüli egyéb prezentációs modelleket is, ideértve a workshopok, előadások vagy közösségi alapú projektek megvalósítását.

Szállás- és munkakörülmények

A rezidencia lakás a Dunapart közelében, a Pozsonyi úton helyezkedik el, mely Budapest egyik legélénkebb, fiatalos környéke. A közelben számos kávézó, étterem és üzlet található, valamint a belváros is könnyen megközelíthető a közelben lévő három fő tömegközlekedési útvonalon keresztül vagy biciklivel, amelyet a rezidens számára biztosítunk. A lakás egy hálószobával, nappalival és egy kis erkéllyel rendelkezik, így kényelmes egy vagy két ember számára.

A műterem Budán, a Bartók Béla Boulvard mellett, a Kende utcában helyezkedik el. Ez Budapest egyik leggyorsabban fejlődő, legélénkebb környéke, számos művészeti galériával, kávézóval és zöldövezettel, és amelyet a Time Out 2020-ban a világ 50 legmenőbb kerülete egyikének választott. A stúdió az írástól, a festésen keresztül a szobrászatig minden műfajban történő alkotásra alkalmas.

Amit biztosítunk

  • szállás, műterem 
  • személyre szabott szakmai program (galéria- és múzeumtúra, látogatás helyi művészek stúdiójában, workshopokon való részvétel, stb.)
  • széleskörű szakmai network kurátorokkal, szakemberekkel, szervezetekkel
  • a galériatér használata a bemutatkozó prezentáció és a megvalósított projekt bemutatásárapresentation and final project
  • pályázatok anyagi támogatáshoz, valamint az igényléshez szükséges intézményi háttér

Díj

A rezidencia program díja 300 € per hét, amely összeg előre fizetendő. Az ár tartalmazza a szállást, műteremhasználatot, szakmai programokat, valamint a galériatér és a hozzá tartozó felszerelés használatát. A jelentkezőket arra ösztönözzük, hogy pályázzanak anyagi támogatásra, melyhez minden szinten segítséget nyújtunk. A rezidencia program díján felül a művésznek kell fedeznie ide utazása, helyi közlekedése, valamint a speciális munkaanyagok költségét.

A rezidencia program időtartama

Minimum 4 hét, szeptember 1. és május 31. között.